2010. december 27., hétfő

Szilveszter 2010

Idén péntek 13-ára esik a szilveszter!


Aki túljutott a sokkon, annak mondjuk, hogy 2010-ben a helyi baptista gyülisekkel szervezünk közösen szilveszteri partit, a baptista imaházban. Aki bővebb tájékoztatást igényel, az kérdezzen bátran a pásztortól.

Szerintünk jó lesz ;)

2010. december 24., péntek

Közös Bapti-HaBKer ifi

December 17-én a baptista imaház vendégül látott minket egy közös ifis alkalomra, ahol közösen dicsőítettük Istent, játszottunk, s közben megismerkedtünk egymással, s rájöttünk, hogy nem is harapunk :)
Az alkalom során Füstös Gyula, lelkipásztor testvérünk tanított, majd egy rövid imabuzdítást követően kis csoportokban imádkoztunk, végül az estét baptista tesóink szolgáltatta szeretetvendégséggel & jó beszélgetésekkel zártuk.
Reméljük a folytatást! ;)
További képek megtekintéséhez kattints ide.

2010. december 21., kedd

Karácsonyi kreatív folyt.köv.

December 18-án harmadik alkalommal, s ez évben utoljára kreatívkodtak a gyerekek a HaBKer által szervezett Karácsonyi Kreatív Műhelyben. A délután legalább annyira jól telt, mint az előző két hétvégi alkalom.


További képek megtekintéséhez kattints ide.

2010. december 15., szerda

Karácsony 2010

Idei istentiszteletünkön Szenczy Sándor, a Baptista Szeretetszolgálat vezetője fogja hirdetni közöttünk az igét. Várunk rá nagy szeretettel dec. 18-án, szombaton 17.30-ra a Tavaszkert Közösségi Házba!

2010. december 5., vasárnap

Első karácsonyi kreatív

A lányok sokat készülődtek, a gyerekek jót szórakoztak, no persze nem csak ők :) Karácsonyi díszeket készítettünk és mikulásos & karácsonyi dalokat tanultunk. Szóval jó volt a hangulat!

Íme néhány kép, ha nem hiszed:





2010. december 1., szerda

Karácsonyi kreatív műhely

Karácsonyi gyerekprogramot szervezünk, melyre várjuk a kicsiket és nagyokat egyaránt, de főleg az 5-12 éves korosztályt! Ajándékokat, díszeket lehet készíteni, dalokat tanulni december első három szombatján 15-17 óra között a Tavaszkert Közösségi Házban!

2010. szeptember 20., hétfő

Hanna és Lídia bemutatása

A hétvégén Szenczy Sándor látogatott el hozzánk és ütős kis prédikációt tartott Jónásról és Isten hívásáról. Az alkalom elején Isten elé járulva bemutattuk Hegedűs Attila és Enikő két kislányát, és áldást kértünk az életükre.
 
Legyetek áldottak!

2010. szeptember 19., vasárnap

HKGy a Facebookon!

Felkerültünk a Facebookra (linkhez katt ide)! Csatlakozz te is a csoporthoz, ha a te életed és a miénk valaha összefutott, ha voltál ifiben, ifis/gyülis táborban, szolgáltál már nálunk, vagy bármi más, ami hozzánk köt, hogy lehetőségeinkhez mérten, ebben a formában találkozhassunk egymással bárhol élsz is a Földön ;)

2010. szeptember 17., péntek

HKGY-HTE barátságos foci

Szeptember 16-án, 18 órától vette kezdetét a HKGY (azaz a gyüli) fiúcsapatának, valamint a HTE (Hajdúböszörményi Torna Egylet) lánycsapatának barátságos mérkőzése a Városi Sportközpontban, melyet végül a fiúgárda nyert meg, de jól elfáradtunk :)

A mérkőzés után a két csapat beszélgetős pizzázásba kezdett. Reményeink szerint a visszavágó, azaz a folytatás nem marad el!

2010. szeptember 12., vasárnap

Imakörök, szeretetvendégség

A szeptember 11-i alkalmon az alábbi hirdetések hangzottak el:

  • szeptember 18-án, szombaton az istentiszteleti alkalom 16 órakor kezdődik, vendégszolgáló Szenczy Sándor lesz
  • az alkalmat követően Fekete Peti és Zita házasságukat megünnepelendő szeretetvendégséget nyújtanak :)
  • a dicsvezetői poszt megüresedésével átmenetileg Lala veszi át ezt a tisztséget
  • a fiú, illetve a lány imakörök ezentúl kéthetente, minden páratlan héten pénteken lesznek
    • fiú imakör:
      Csatári Tomi (20) 775-9236
      Veres Imi (20) 775-9492
    • lány imakör:
      Fehér Edit (20) 775-9240
      Hegedűs-Erdős Adrienn (20) 775-9241

2010. szeptember 1., szerda

Elindult

Elindult gyülekezetünk személyes blogja, ahová minden tagunk helyezhet el bejegyzést. Ezzel (is) szeretnénk egy kis bepillantást engedni életünkből. Reméljük tetszeni fog! ;)
Doki